Amikor gyerek voltam, sokat hallottam a ködös Albionról, akkoriban még ilyen szofisztikált volt az alsóoktatás, de egy szó sem esett a Skandináviumról. Valahogy azt gyanítottuk, hogy hideg van, de soha nem mentünk bele a részletekbe. Említettem, hogy régóta vágytam ide, és mivel én sem akartam megfagyni, azért az időjárási statisztikáknak jóelőre utánanéztem. Sőt, tulajdonképpen az első komolyabb cikk, amit Norvégiáról olvastam, már eleve ezzel keltette fel a figyelmemet. Egy többoldalas irás volt Tromsø-ről, amelyben említik, hogy a csodaszép város bár messze fent északon fekszik, nincs ott olyan hideg, mint az adott szélességi körön szokásos. Mivel a Golf-áramlat szépen, okosan melegen tartja. Kitűnően lehet ott sarki fényt nézegetni, és olyan pezsgő kulturális élet van, hogy Párizs ahhoz képest fakutya.

Tulajdonképpen oda (Tromsø) vágyódtam, és végül csak azért vettem Stavangerbe repülőjegyet, mert nagyon messze van (innen még plusz majdnem 2000 km), és nem tudtam, hogy fogom bírni a hideget. Először egy délibb helyen akartam kipróbáni magam.

Szóval a Golf-áramlat. Meg az óceáni éghajlat, ami már eleve olyan, mintha légkondicionált lenne egy ország. Tudod, emlékszel föciből, a tél nem olyan hideg, a nyár nem olyan meleg, mint kontinentális éghajlaton. Ezt jó ötletnek tartottam, mert se a vérfagylaló hideget nem szeretem, és ha valamit még ennél is kevésbé, hát az a negyven fokos, száraz hőség. Egyelőre a télről nem tudok beszámolni, de így közel fél év után a nyári élményeimet le tudom írni.

Május elején, egy égetően forró napon érkeztem ide. Ez mondjuk külön jó volt, mert akkoriban otthon is elég meleg volt, és paráztam kicsit, hogy ha leszáll a gép, rögvest ráfagyok a kifutóra, aztán annyi nekem. De nem. Sütött a nap, szélcsend volt és huszonvalahány fok. Egy-két nappal később beütött a krach, eső, szél, köd, megfagyás. Eleinte sokat fáztam, aminek több oka volt (a hideget nem számítva). Egyrészt nyáron nem nagyon akartam fűteni, ez hiba volt. Ha hideg van, egyszerűen be kell kapcsolni a fűtést, nem kell elveszni a filozofálgatásban, hogy "de hát július van". Aztán a legelején még nem is öltöztem fel rendesen, ekkor született a mondás: Norvégia - a "mindig hozz magaddal még egy pulóvert" országa. Ezt váltották azok a napok, amikor sütött a nap és viszonylag szélcsend volt. Ilyenkor kaptam hőkimerülést és égtem le.

Ami érdekes, és amire szerintem nem lehet felkészülni, hacsak nem jártál már ilyen helyen előtte, hogy a magas páratartalom, és nem tudom, talán a napsugarak ferde beesési szöge miatt, de a meleget itt nagyon melegnek lehet érezni. Ma speciel 14 fok volt, amikor elindultam otthonról, és egy szál pulcsiban épp, hogy nem volt melegem. Eleredt az eső és feltámadt a szél, ezért fel kellett vennem a széldzsekimet. A hőmérséklet is visszaesett 13 fokra, de nagyon melegem volt, totál leizzadtam, mire hazaértem. 17-18 fok nagyon kellemes, jó meleg itt, bár megvan az a hátránya, hogy ha viszont árnyékos részre érsz, és esetleg még a szél is fúj, akkor megint csak fázni kezdesz.

Amióta itt vagyok, a legmelegebb napon 24 fok volt, akkor kaptam napszúrást. Hozzá tartozik, hogy szerintem kicsit szokás és típus kérdése is mindez. Szokás, mert meg kell szokni, hogy itt más a hőérzet. Ha valaki csak néhány napra vagy egy hétre érkezik nyaralni, akkor biztos, hogy jól fel kell öltöznie, mert fázni fog, különösen a tengeren. És típus kérdése is lehet, mert én például soha nem szerettem igazán a meleget. Jó, megfagyni sem szeretek, viszont sokkal könnyebben el tudom viselni, ha hűvös van, mint a hőséget.

Még az elején valaki mondta, hogy tájékoztassam majd, milyen a vihar itt, egy szigeten. Egész nyár alatt egyetlen egyszer volt dörgés-villámlás, kb. két és fél percig tartott. Mire elővettem a telefonom, hogy levideózom, vége lett. A földrajz tanulmányaimat felidézve azt gondolom, hogy a viharhoz szélsőséges hőmérséklet-különbség kell, és az olyasmi, ami itt nem nagyon van. Lásd fent, légkondicionált ország.

A hőérzethez még annyit hozzáfűznék, hogy bár sokszor nagyon melegem van, mondjuk 15-17 fokban, de mégis hosszú ujjú pólót veszek fel, mert a bőrömet valahogy csípi a hideg. Vagy az állandó légmozgás miatt van talán ez az érzés. Illetve azt is megtanultam itt, hogy ha kint melegem van, attól még a lakásban fűteni kellhet. Egyrészt pincében lakom, ami nem melegszik fel (reményeim szerint télen meg majd nem hűl le annyira), másrészt pedig ugyanaz a 16 fok, amiben kirándulni kellemes, a lakásban üldögéléshez túl hideg.

Összefoglalva tehát azt tudom mondani, hogy nyáron hideg van, de nem nagyon, és ha nem vagy hőség mániás, akkor éppen akár meg is lehet szokni. Felöltözni azért mindenképp érdemes, illetve fel kell készülni arra is, hogy hirtelen meg tud az időjárás változni. Nálam mindig van esőkabát és napszemüveg is. Ez utóbbira különösen szükség van, mert a napsugarak ferde beesési szöge miatt gyakorlatilag mindig a szemedbe süt. Akkor is, amikor a fejed fölött fekete felhőkből potyog az eső.

Ennyit tehát a norvég (stavangeri) nyárról, ha túlélem a telet, ismét jelentkezem, és leírom a tapasztalatát annak is.

Sajnos, akármilyen nagyszerű a bloghu motorja, én még nem jöttem rá, hogyan lehet képaláírásokat csinálni (ha te tudod, írd meg kommentben, légy szíves), úgyhogy itt, a bejegyzés végén listázom:

1. kép: első napom Stavangerben, május 5-én, este háromnegyed 8-kor.

2. kép: horgászok a híd lábánál, esőben

3. kép: ragyogó napsütés

4. kép: tejfölköd

Mind a négy fotó hajóról/kompról lett fényképezve, nagyjából ugyanazon a részen, a Bybrua-nál (Városhíd). Szerintem elég jól szemlélteti az időjárás árnyalatait.